Aktuális

Ki tud többet Focsaniról?

2007-03-30 11:03:00
Több érdeklődő levelet kaptunk a II. világháború egyik meghatározó elosztó fogolytáborára, Focsanira vonatkozóan.A közeljövőben módunk nyílik egy helyszíni látogatásra. Kérjük azon túlélőket, akik ott raboskodtak és emlékeznek a tábor fekvésére, közöljék azt velünk.Eltelt hat évtized, minden bizonnyal változott a környék építészete, így minden kis támpont közelebb visz ahhoz, hogy elődeink végső nyughelyére az emlékezés koszorúját elhelyezzük.Segítségüket előre is köszönjük.

Megemlékezés a Magyar Hősök Napján

2007-05-28 09:05:32
A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság a Honvédelmi Minisztériummal együttműködve a korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is megemlékezett a magyar katonahősökről a Magyar Hősök Emlékparkjában.

Táborfalván templom és emlékhely épült

2007-05-17 12:05:11
Befejeződött Táborfalván a Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Templom és Közösségi Ház építése; mely során a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) szakmai, anyagi támogatásával alakították ki a régóta tervezett Központi Duna-Tiszaközi Hősi Emlékhelyet.

Honvédsírok felújítása Jolsván

2007-05-23 02:05:24
A felvidéki (Szlovákia) Jolsván közadakozásból állítottak sírkereszteket a város közelében hősi halált halt légvédelmi tüzérüteg katoninak. (Valamennyiüket egy becsapódó gránát ölte meg a tüzelőállásban.) A sírok ünnepélyes újraszentelésére valószínűleg nyáron kerül sor.
 

Pécsi híradós doni naplója

2007-05-20 04:05:40
A Baranya megyei Vásárosdombón élő Máté László őrv.(1919) a napokban rendelkezésünkre bocsátotta 13 oldalas doni visszaemlékezésének másolatát. Máté úr a IV.hadtest közvetlen híradós egységének katonájaként vett részt a doni hadjáratban 1942. április 28-tól november 29-ig. Naplójában több bajtársáról név szerint is megemlékezik. (Ld. Történetek c. rovatunkat.)
 

Keresőknek

2007-03-08 11:03:12
Honlapunk szorosan együttműködik a Magyar Televízió "Sírjaik hol domborulnak?" c. műsorával, ezért kérjük látogatóinkat, hogy akik az MTV címére írnak, és hozzátartozójukat keresik, jelezzék a levélben, ha kifogásuk van az ellen, hogy levelük tartalma illetve postacímük a Háborús Keresőszolgálat honlapjára is felkerüljön Mint a beköszöntőben is hangsúlyoztuk, mi a meglévő kegyeleti szolgáltatások kiegészítésére, adatközvetítésre és közvetlen nyomozásra vállalkozunk. Ezért nagy segítséget jelentene, és a tisztelt keresők ügyét is szolgálná, ha a közzétételhez hozzájárulásukat nem tagadnák meg. A Háborús Keresőszolgálat ugyanis akkor is folytatja a nyomozást, ha az "első körben" sikertelen volt a keresés.

Emlékműavatás Hárskúton (Szlovákia)

2007-04-17 12:04:31
Hárskút község polgármesterétől kaptuk a következő levelet: "Hárskút (LIPOVNÍK) község temetőjében 73 magyar katona van két közös sírban eltemetve, akik a II. világháború áldozatai. Hárskút község a 2007 évben méltó emléket kíván állítani a Hárskúton elesett és eltemetett második világháborús hősi halottak emlékére, eleget téve ezzel sok évtizedeken keresztül elmulasztott kötelességünknek. Kérjük a hozzátáartozók értesítését. Az ünnepélyes megemlékezésre 2007. július hó folyamán kerül sor, ezért kérjük a hozzátartozók jelentkezését a községi hivatal telef. sz. 00421587883110-11-12, vagy pedig email : obec.lipovnik.@stonline.sk A hozzátartozók részvételét a júliusi ünnepélyes megemlékezésen méltó tisztelet nyilvánításnak tartanám a katona hősök emléke előtt." A Hárskúton eltemetett katonák névsorát a " H o z z á t a r t o z ó k a t k e r e s ü n k " rovatban közöljük.

Itt tartunk

2007-05-01 11:05:58
    Hősi emlékművek Kölesden. Szebb napokat látott klasszikus épület előtt a parkban külön tábla őrzi az I. és a II.világháborúban elhúnytak, elvesztek szomorú emlékezetét. A park lépcsőjén két életerős fiatalember szotyolázik. Melyik a második világháborús emlékmű? - kérdezzük őket áltudtalansággal. Az egyik, fel sem nézve,  vállat von: "Fogalmam sincs."  A szőnyegként szétterülő napraforgóhéjakra  mutatva csöndben még  megkockáztatjuk: - Biztos, hogy ez a legjobb hely a köpködésre?  "Majd ha közmunkás leszek, összetakarítom!"  - hangzik az öntudatos válasz.
Itt tartunk 2007 májusában, néhány nappal a hősök emlékünnepe előtt...
 
Oldalak: [0] 1 2 3 4 5 6 [7]

Bemutatkozás

Köszöntjük az olvasót a Háborús Keresőszolgálat honlapján. Szolgálatunk 2007. január 1-jén alakult azzal a céllal, hogy a már meglévő állami és társadalmi intézmények, szervezetek munkáját kiegészítve, azokkal együttműködve, közvetlen kutatást, nyomozást, adatgyűjtést és adatközvetítést végezzen a XX. század háborús eseményei során eltűnt, elhunyt személyek után. Érdeklődésünk középpontjában természetesen a magyar katonák és polgári lakosok állnak, de ugyanolyan fontosnak tartjuk az egyéb nemzetiségű személyek tudomásunkra jutott adatainak közreadását is.

Munkánkban számítunk a hadtörténészek, helytörténészek, önkormányzatok, iskolák és parókiák segítségére, valamint mindazok önzetlen támogatására, akik a kutatáshoz, illetve a fellelt sírok gondozásához anyagilag is hozzá tudnak járulni.

„Hova tűnt a sok virág?” Keressük meg őket, együtt, az Önök segítségével!



Dr. Bús János
a hadtudomány kandidátusa
Dr. Havasi János
újságíró

Partnerek:

Kerékpáros alakulatok a Magyar királyi honvédségben
 

Munkamódszerünk

Szolgálatunk elsőként azokat szólítja meg, akik eltűnt hozzátartozójukról szeretnének megtudni valamit. Akiket keresünk
Közreadjuk azoknak a kárpát-medencei és európai katonasíroknak az adatait, amelyekben névvel azonosítható magyar hősi halottak nyugszanak. Természetesen igyekszünk minél több új adatot közzétenni. Hozzátartozókat keresünk
Igyekszünk a lehető legteljesebben közreadni a tudomásunkra jutott jeltelen sírok helyét,. Ismeretlen katonák.

Külön cím alatt tudatjuk majd a sikeres kereséseket, hiszen ez szolgálatunk legfontosabb célja.

Több ezer korabeli fotóval és jelenlegi fényképfelvétellel gazdagítjuk a szöveges adatbázist. Elsőbbséget élveznek a csak nekünk küldött fotók.
Megjelentetünk olyan szöveges és később mozgóképes történeteket, amelyek jellemzően láttatják a háborúban történt eseményeket és esetleg segítséget nyújthatnak az elvesztett hozzátartozójukat keresőknek. Történetek ( Videók)
Közkinccsé tesszük történészek, helytörténészek, egyesületek kutatási eredményeit. Kutatósarok

Ugyanígy láthatók majd honlapunkon háborús bajtársi, kegyeleti jellegű közlemények, felhívások.
Honlapunkon megtalálhatók lesznek a hadisírgondozással, hadiárvasággal, kárpótlással, kegyeleti jogokkal, a nemzetközi hadijoggal kapcsolatos legfontosabb jogszabályok.

Szolgálatunk egyik fontos célkitűzése, hogy - amennyiben ennek anyagi alapjait meg tudjuk teremteni - kegyeleti utazásokat szervezzünk és vezessünk egykori háborús harcterekre, gyűjtő- és hadifogolytáborok helyére. Utazások
A már meglévő állami és társadalmi szervezetek munkájának segítése, kiegészítése érdekében szívesen indítunk és menedzselünk közösségi mozgalmat az elhagyott hadisírok gondozására, kegyeleti helyként való megőrzésére. Sírgondozás
Munkánkat önkéntes, non-profit alapon, pályázati és szponzori pénzek felhasználásával végezzük.