[Flash mentes verzió]
« vissza

Aktuális

Tordai csata: jubileumi megemlékezés

2009-09-01 09:09:33


Háttér

1944. augusztus 23-án Románia átállt a tengelyhatalmak oldaláról a szövetségesek oldalára. Emiatt Magyarország határai még nagyobb veszélybe kerültek, hiszen most már a szovjet Vörös Hadsereg gyorsabb ütemben közeledhetett a magyar határok felé. A magyar kormány már a román átállást követő napokban teljes határzárat rendelt el a magyar-román határon, de a románok kezdetben nem számítottak támadásra, arra gondoltak, hogy a magyar vezetőség követi Románia példáját és átáll a másik oldalra.

A magyar kormány élén ekkoriban Lakatos Géza miniszterelnök állt, akinek célkitűzése volt Magyarországot a szövetségesek oldalára átvezetni. Ekkor azonban még nem látta elérkezettnek az időt, így megbízta Vörös János vezérkari főnököt egy Románia elleni hadművelet kidolgozásával, valamint segítséget kért a német szárazföldi erők vezérkari főnökétől, Heinz Guderiantól, aki meg is ígérte a segítséget. Mind a magyar, mind a német hadvezetés számára stratégiailag fontos volt a dél-erdélyi szorosok birtokbavétele, amely megakadályozhatta volna a szovjet csapatok Erdélybe való bejutását.

A dél-erdélyi hadjárat [szerkesztés]

Bővebben: Dél-erdélyi hadjárat (1944)

A Románia elleni támadás Torda - Marosludas és Arad irányába kellett megvalósuljon. A német hadsereg időközben a Bánságból kiindulva el kellett volna foglalja Temesvárt, majd le kellett volna zárnia a Lugos környéki szorosokat.

A Torda irányába indított sereg parancsnokává Dálnoki Veress Lajos vezérezredest tették meg, a vezérkari főnöki teendőkkel pedig Kozár Elemér vezérkari ezredest bízták meg. Német részről a 6. német hadsereg vett részt a harcokban Maximilian Fretter-Pico tüzérségi tábornok vezetésével.

A támadás szeptember 5.-én indult, a magyar hadsereg sikeresen megfutamította a román csapatokat, valamint elfoglalta Marosludast és környékét, ekkor azonban arra a hírre, hogy a szovjetek Erdélybe érkeztek, a magyar hadvezetőség visszavonta a csapatokat a Kis-Küküllő vonalára.

Az újabb támadás szeptember 12.-én indult. A magyar csapatok ekkor elfoglalták Tordát és Aranyosgyérest, majd Marosújvárt és végül le sikerült nyomulniuk egészen Miriszlóig. A szovjet csapatok azonban időközben arra kényszerítették a magyar sereget, hogy Tordán és környékén védekező állást alakítsanak ki.

A csata első szakasza [szerkesztés]

A 25. gyalog- és a 2. páncéloshadosztály parancsnoka, Hollósy-Kuthy László vezérőrnagy és Zsedényi Zoltán vezérőrnagy, illetve vezérkari főnöke, Adonyi-Naredy Ferenc vezérkari őrnagy és Rugonyi György vezérkari alezredes két védőkörletet alakított ki, a tordait és az aranyosegerbegyit. Az előbbi vezetését a 25. gyalogezred parancsnokára, Böszörményi Géza ezredesre bízták, az utóbbiét a 26. gyalogezredére, Bartosiewicz László ezredesre. A tartalékot és a tüzérséget az Aranyostól északra lévő hegyekben csoportosították.

Szeptember 13-án a szovjet 6. gárda-harckocsihadsereg egyik osztaga T-34-es harckocsikkal tűz alá vette a 25. gyalogezred védőkörletét. Délben Bágyon felől 12 harckocsi tört be a tordai hídfőbe. A Szentágotai Károly főhadnagy vezette 25. páncélvadászszázad megállította a szovjet éket. Délutánra a tordai hídfő teljesen tűz alatt állt. 14-én a megmaradt 9 harckocsi, román gyalogsággal, átkelt az Aranyoson, és behatolt a Torda délkeleti szélére vezető Hosszú-völgybe.

Az aranyosegerbegyi hídfőt 14-én érte először támadás. A román 7. gyaloghadosztály, szovjet harckocsik segítségével, hátravetette a 26/III. zászlóaljat, ám a főellenállási vonalat az Aranyos mentén tudta áttörni. A román 18. gyaloghadosztály, ugyancsak szovjet harckocsikkal, átkelt az Aranyoson, birtokba vette a folyó menti dombvállat (ridót), és Tordától keletre 3 km-re a Szent János patak völgyében betört a magyar sereg fő ellenállási vonalába. A marosludasi átkelőt a 3/5. gépkocsizó lövészzászlóalj feladta, miután a szovjet gyalogság a hátába került.

Szeptember 15.-ére virradóra Keresztesnél a szovjetek hadihidat vertek, amelyen újabb csapatok keltek át. A szovjet-román Mihajlov-csoport 25 harckocsival délre elfoglalta Torda-Sósfürdőt, és a Szalonnás-hegyet elérve, már északabbra járt, mint Torda legészakibb pontja. A román 7. hadosztály bevette az aranyosegerbegyi hídfőt, a magyar 26. gyalogezred kénytelen volt visszavonulni a Péterlaka-völgyet keletről határoló hegyekre. A 2. páncéloshadosztály 3. gépkocsizó lövészezrede két irányban, a Szent János- és a Péterlaka-völgyben indított ellentámadása nem jutott ki az eredeti vonalig. A két szovjet hídfőt estig sikerült egyesíteni.

16-án a 25. gyalogezred és a 6. gépkocsizó lövészzászlóalj a Szent János- és a Péterlaka-völgy megtisztítására nagy arányú támadást indított, de ez sikertelen maradt. Másnap a 4. és 6. gépkocsizó lövészzászlóalj felújította a támadást, de az igen erős tüzérségi tűzben ismét elakadt.

17-én a Gyalui-havasok hegyei között a szovjet 35. gárda-, Tordánál a 104. lövészhadtest bekapcsolódott a támadásba. A hegyek között, a Jára-patak völgyében, a szovjet ékek elérték Magyarpeterdet a Tordai-hasadék északi kijáratánál.

Szeptember 19-étől, függetlenül a csapatrészek hovatartozásától, a védelem irányítását a 25. gyaloghadosztály, az ellentámadásokét a 2. páncéloshadosztály parancsnoka vette át. A II. hadtest nagy erejű ellentámadást indított. A tartalék 25/I. gyalogzászlóalj, 25. páncélos-felderítőosztály, 5. gépkocsizó lövészzászlóalj, 2/1. páncélos-utászszázad és a 3. harckocsiezred egy szakasza Torda-Sósfürdőn, illetve Mezőörkén helyezkedett el, Vaska István ezredes vezetése alatt. Torda védelmét az 1. gyalogezred parancsnoka, Kelety Lipót ezredes vette át. A támogató tüzércsoportot a 2. páncéloshadosztály tüzérparancsnoka, Merényi Károly ezredes irányította.

A nyugati csoport a Sósfürdő és a Szent János-patak között elérte az Aranyostól 1 km-re északra húzódó ridót, ám a tordai születésű Böszörményi Géza ezredes a Sósfürdő területén hősi halált halt. A keleti csoport kezdetben szintén teret nyert, de a Péterlaka-völgyet nyugatról lezáró dombvonulat előtt elakadt. A következő két nap viszonylag csendesen telt, a két fél ki volt merülve.

A csata második szakasza [szerkesztés]

Szeptember 22-én a harc felélénkült, megkezdődött a tordai csata II. szakasza. Tordától nyugatra a Jára és a Hasadát völgyébe 1 szovjet és 2 román hadosztály tört be. A Tordai-hasadék végleg elveszett. A 4. gépkocsizózászlóalj megkísérelte a Sós völgyet lezárni. Ez lehetőséget adott a támadóknak a teljes védelmi rendszer bekerítésére. Délre elvágták egymástól a tordai és az aranyosegerbegyi védőkörletet. A Sós-völgybe betörő szovjet harckocsik 4 km-re voltak a Tordától északnyugatra, Szindnél álló román 18. gyaloghadosztálytól. A keleti támadó csoport elérte a Vaskapu-hegyet.

Az 1/I. gyalogzászlóalj a 10/2. rohamtüzérüteggel ellentámadást indított a Sós-völgy lezárására. A szovjet 46. gárda-harckocsidandárt meglepte a hátbatámadás. Bozsoki János zászlós 6 db Zrínyi-II rohamtarackja 18 db T-34-est tett harcképtelenné a sósfürdői völgyben, majd szétszórta a 25. felderítőosztályt bekerítő gyalogságot. Bozsoki a parancsnoki kocsival harcolva visszatért, a sebesülteket a 2 mozgásképes rohamlövegre tette, s azokat kihúzta, majd 4 Zrínyivel kiverte az oroszokat a Sósfürdő területéről, s visszavontatta a 3 üzemképtelen harcjárművet is. Tettével, amelyért később megkapta a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet, megakadályozta Torda bekerítését.

A válságos helyzetben, 23-án reggel megindult a német 23. páncéloshadosztály ellentámadása. A keleti csoport Aranyosegerbegynél kijutott az Aranyosig, három szovjet hadosztályt visszavetve a folyón túlra, majd nyugatnak fordult, az elakadt nyugati csoport felé. Délre Torda és Aranyosegerbegy között teljes szélességben kijutottak a ridóra, ahol Josef von Radowitz vezérőrnagy, hadosztályparancsnok leállította a támadást, mivel kitette volna harcjárműveit a szovjet tüzérség közvetlen tüzének.

Szeptember 24-én egy szovjet lövész- és két román gyaloghadosztály egy-egy gépesítettdandárral, a Gyalui-havasok előhegyei között, Szelicsén át a vízválasztó északi oldalára került, s lefelé már csak 10 km választotta el Kolozsvártól. 25-én további teret nyertek a hegyekben, ahonnan megkezdődött több német csoport kivonása a szászrégeni arcvonal megerősítésére. Helyüket a 7. tábori póthadosztály vette át. Ezen a napon kiadott szovjet parancs a Délkelet-Alföldre vonuló sereghez osztotta be a 6. gárda-harckocsihadsereget. Helyét Tordánál a 2. lovas-gépesített csoport 5. gárda-lovashadteste vette át.

Szeptember 26-án csak az elért területek megtartásáért harcoltak, másnap azonban a román 7. hadosztály egy százada, megmászva a meredek dombvállat, Mezőörkétől 2 km-re nyugatra, betört a magyar-német védelembe. 28-án és 29-én újabb erőket csoportosítottak az Aranyos menti dombvállra. A 4. gépkocsizó lövészzászlóalj 29-én indított ellentámadása 30-ára állította helyre az eredeti főellenállási vonalat.

A csata harmadik szakasza [szerkesztés]

A tordai csata harmadik szakaszára a hadműveletek súlya a hegyek közé tevődött át. Szeptember 30-án a román 18. hadosztály Tordatúrnál elvágta a Torda-Kolozsvár főutat. Tordától keletre az oroszok 20-30 harckocsival ismét birtokba vették a Sósfürdő-Szent János-patak közötti síkot. Torda védelmét a 2. páncéloshadosztály vette át, feladva a Tordától délre tartott hídfőt. Másnap a harcok a Szent János-patak-Péterlaka-völgy és Torda-Sósfürdő térségében folytatódtak. Október 2-án a szovjet-román csapatok 4 hadosztállyal több ponton áttörték a védelmet. 3-án a Fenes-patak völgyén át elérték a Hideg-Szamost, s Aranyosegerbegytől északnyugatra szintén teret nyertek. 4-én elesett Tordaszentlászló, az arcvonal 2-5 km-re húzódott a Kis-Szamos menti Kolozsvár - Nagyvárad főúttól.

Október 4-én a románok Tordától keletre mélyen bevágtak a magyar vonalba. Mivel a várostól északnyugatra Tordatúr már 5 napja az ellenség kezén volt, az összeköttetést Tordával csak északról, a Karácsony-völgyön át tudta a magyar vezetőség fenntartani. Veress vezérezredes elrendelte a város feladását. Siprák László őrnagy, a 25/I. gyalogzászlóalj parancsnoka - saját elhatározásból - a parancsot csak akkor hajtotta végre, amikor a többi csapatrész már kivonult a városból. Zászlóalját Tordától északkeletre bekerítették, s az kitörés közben csapatának 70%-a elesett.

Október 5-én a szovjet-román csapatok 5-7 km-re közelítették meg Kolozsvárt, de 6-án az Erdőfeleknél indított ellenlökés az erdőkbe vetette vissza őket. 7-én több ponton áttörték a Kis-Szamos menti védelmet, amelyek elreteszelését a hadseregcsoport nem látta lehetségesnek. 8-án Veress vezérezredes elrendelte a visszavonulást, mivel a két nappal korábban az Alföldön megindult szovjet 46. sereg már Debrecent közelítette. A tordai csata befejeződött.

Következmények [szerkesztés]

A magyar hadsereg helytállásának köszönhetően a szovjet-román csapatok közel egy hónapig nem tudtak betörni az Erdélyi medence északi részébe, pedig ha ez sikerült volna, akkor a szovjetek be tudták volna keríteni a Kárpátalja térségében harcoló 1. magyar hadsereget. így ezt sikerült megakadályozni. A magyarok vissavonulása után a szovjetek elfoglalták Kolozsvárt, majd egész Észak-erdélyt, innen továbbvonulva pedig folytatták Magyarország "felszabadítását" a fasiszta uralom alól.

Forrás: Wikipedia


 




Dr.Czech Vilmos beszámolója:

 

„Adassék tisztelet a honvédő katonáknak”

65.évfordulós emlékezés Tordán

1944. augusztus 23-án Románia átállt a tengelyhatalmaktól a szövetségesek oldalára. Magyarország határai nagyobb veszélybe kerültek. A szovjet Vörös Hadsereg gyorsan közeledhetett a magyar határok felé. A magyar kormány már a román átállást követő napokban teljes határzárat rendelt el, mert a Románia területén levő német csapatokat a románok lefegyverezték, megnyitották az utat Dél-Erdély átjáróin keresztül. Ezért az ellenséghez átpártolt Románia elleni támadást Torda - Marosludas és Arad irányába kellett indítani. A német hadseregnek időközben a Bánságból kiindulva kellett volna elfoglalnia Temesvárt, majd le zárnia a Lugos környéki szorosokat.

A Kárpátok átjárói lezárására irányuló támadás szeptember 5.-én indult. A magyar hadsereg sikeresen megfutamította a román csapatokat, elfoglalta Marosludast és környékét. Arra a hírre, hogy a szovjetek Erdélybe érkeztek, a magyar hadvezetőség visszavonta a csapatokat a Kis-Küküllő vonalára.

Az újabb támadás szeptember 12.-én indult. A magyar csapatok ekkor elfoglalták Tordát és Aranyosgyérest, majd Marosújvárt és végül sikerült nyomulniuk egészen a Nagyenyed melletti Miriszlóig. A szovjet csapatok gyors benyomulása arra kényszerítették a magyar sereget, hogy Tordán és környékén védekező állást alakítsanak ki.

A „Tordai-csatá”-val szeptember 12-én elkezdődött a 28 napig tartó nagyon véres küzdelem. Ezidő alatt a magyar védelem fokozatosan feladta az Észak-Keleti Kárpátok addig sikeresen védett Árpád vonalát. E térségből nemcsak a magyar-német csapatokat, hanem a civil lakosságot is - főleg az alkalmazottakat családjaikkal - kellett kimenekíteni.

A szovjetek terve az volt, hogy gyors menetből már szeptember közepén elfoglalják Kolozsvárt és az Ország Észak–Keleti részében szorultakat elzárják és foglyul ejtik. Ezután a Duna-Tisza közén is előrenyomulva elérik Budapestet és azt lendületből elfoglalják. Ebben akadályozták meg hősies ellenállásukkal a magyar honvédek és az őket támogató és jobb technikával is rendelkező német páncélos erők.

A szovjet–román erők erőfölénye időszakonként változóan 3-10 szeres is volt. Volt olyan nap, amikor közel 1000 honvéd halt hősi halált. Végül, amikor már a fő erőket az Északi részekről sikerült kivonni, akkor a bekerítés elkerülése érdekében fokozatosan kivonták a honvéd csapatokat Torda térségéből és a várost feladták.

Torda elfoglalása után a szovjet csapatok a munkaképes lakosságából –férfiakat és nőket- elhurcoltak „malenkij robot”-nak nevezett kényszermunkára. Sokat közülük hadifogolynak is minősítettek, bár nem voltak katonák. Közülük is 244 soha nem tért haza. A Szovjetunióban pusztultak el ismeretlen helyeken, táborokban. 

65 évvel később, 2009. szeptember 12-én a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság tordai temető „Honvéd parcellá”-jában tartott „Megemlékezést” a közel 2500 honvéd hősi halottra.

A megemlékezés megkezdése előtt, a temető bejáratánál 1995-ben emelt, a II. világháború áldozatainak emlékét őrző kopjafa mellett Csetri Elek akadémikus, kolozsvári történész professzor szólt az egybegyűltekhez, felelevenítve a háborús emlékeket, a foglyok szomorú sorsát, a tömegsírok képét.

Ezt követően a szép számban összegyűlt közönség felvonult a honvéd sírkerthez, ahol – miután a „riadó” kürtszó elhangzott – Pataky József, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnöke köszöntötte az emlékezőket.

 

„Mindenkinek meg kell tudnia, hogy nemcsak Don-kanyar volt, hanem Aranyos-kanyar is. 65 évvel ezelőtt, noha tudták, hogy az eredmény végzetes, a magyar honvédek mindvégig becsülettel helytálltak. A magyar csapatoknak 28 napig sikerült helytállniuk 1944 szeptemberében és októberében”, mondta Pataky.

Beszámolt arról is, hogy a THHB munkájának eredménye nem szegény: 2252 hősi halált halt honvédet sikerült megtalálni, és 42 helyen emlékükre oszlopot illetve emléktáblát állítottak.

Holló József altábornagy, a Magyarországi Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója megköszönte ezt a fáradságos munkát, majd hangsúlyozta, hogy „a sírokban nincsenek győztesek és vesztesek. E véráztatta földön állva magam előtt látom azokat a családokat, akik hazavárták fiaikat, apjukat, testvéreiket. És ezek nem jöttek.”

Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja szólásában elmondta, hogy büszkeséggel tölti el az a gondolat, hogy ilyen őseink vannak, akik oly hősiesen harcoltak a haza oltalmáért. Majd szólt arról is, hogy e harcokat követően, 45 éven keresztül hallgatni kellett. „A tényt és az értéket nem volt szabad említeni. Vajon a hősi halált haltak mit szólnának, ha ismernék e tényt?” – tette fel a kérdést.

A történelmi magyar egyházak képviselői – György Ferenc katolikus plébános, Nagy Albert ótordai református lelkipásztor és Józsa István Lajos unitárius lelkész – imát mondtak, majd Isten áldását kérték a sírkertre, a benne nyugvókra és az emlékezőkre.

A Szózat elszavalása majd eléneklése után az Aranyostordai Történelmi Vitézi Rend zászlója áldására került sor. Miután Szedilek Lenke zászlóanya szalaggal ékesítette a lobogót, Farkas Dénes nyugalmazott unitárius esperes megáldotta a zászlót, amely Lázár Elemér országos törzskapitány elmondása szerint a tordaszéki magyarság megmaradásának a szimboluma.

Az eseményen az Alsó-Felső Szentmihályi Vegyes Dalkör énekelt. A megemlékezés végén a koszorúzás előtt az egybegyűltek a székely himnusz éneklésével gondoltak a temetőkertben eltemetett 240 honvédre.

A központi Megemlékezést követően a távolabbról érkezett résztvevők az újtordai református Közösségi Házban gyűltek össze és megtekintették a korabeli –a hadtörténeti archívum fénykép anyagából összeállított kiállítást is. Mód nyílt a kapcsolatok felvételére, erősítésére, tevékenységük összehangolására. 

A Torda környéki településeken - a „Tordai-csatá”-ban hősi halált halt honvédek emlékére létesített 41 helységben, temetőkben és templomokban - a halottak napján lesznek megemlékezések. 

 

  Dr.Cech Vilmos

a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság budapesti képviselője

Budapest, 2009. szeptember


 




 

 
esküvő