« vissza

Aktuális

Öt honvéd újratemetése Rudkinóban

2012-04-21 09:04:31

Öt magyar honvéd lelt  örök nyugalomra április 13-án a rudkinói  katonai gyűjtőtemetőben.  A doni visszavonulás során távolabbi orosz falvakban elesett katonák újratemetési szertartására honvédelmi küldöttség utazott ki Voronyezs megyébe.  Boldirjovkában éppen 15, Rudkinóban 10  évvel ezelőtt készült el a az I., illetve a II. Magyar Központi Katonai Temető.

















A Bíró László katolikus és Jákob János protestáns tábori püspökök, valamint a voronyezsi ortodox metropolita, Pjotr atya által celebrált gyászszertartás előtt beszédet mondott Hende Csaba honvédelmi miniszter is, aki így kezdte beszédét:

"Honvédek„Levett kalappal, fejünket mélyen meghajtva állunk itt, a megnyílt sír előtt. Eljöttünk, hogy törlesszük régi adósságunkat veletek szemben. Valamit, ami minden magyar honvédnek kijár. Eljöttünk, hogy Isten hozzádot mondjunk nektek, akik háborús időkben szolgáltátok a hazát.”

Az öt honvéd közül hármat sikerült azonosítani: Éder Lajos és Joó János somogyi, Baumgartner Ödön Veszprém megyei volt.















 


 Hende Csaba is kísérete megkoszorúzta a voronyezsi és gremjacsjei szovjet-orosz katonai emlékhelyeket.


A rudkinói szertartást kettős évforduló teszi különösen időszerűvé. Ezelőtt éppen 70 éve gördült ki az első katonavonat a szombathelyi pályaudvarról, hogy kiszállítsa a keleti hadszíntérre a III. hadtest katonáit. Ők voltak az elsők, akiket a doni ütközetek során bevetettek. A rudkinói II. központi temető építkezése replicas de relojes pedig 10 esztendővel ezelőtt fejeződött be a Don folyó partján nyújtózó magaslaton. A sírkertben a mai napig csaknem 62 ezer elesett és eltűnt magyar katona nevét vésték fel 1400 gránittáblára.

 

 
















Hende Csaba  köszönetet mondott az orosz fél együttműködéséért és együttérzéséért. A magyar küldöttség a nap folyamán megkoszorúzta a voronyezsi és gremjacsjei orosz, valamint a bolgyirevkai magyar katonai emlékhelyet is.   

Tudósító: HJ

Fotók: Farkas AnikóHM