[Flash mentes verzió]
« vissza

Aktuális

Történetek a Kondoros körüli harcokról

2008-07-23 02:07:46

"Én Pillár Csaba törzsőrmester vagyok a Magyar Nemzetőrség Kondor Alegységének parancsnoka. A Nemzetőrség országos szinten foglalkozik a hadisírok gondozásával és felújításával, rendbetételével. A Kondor alegység is így tett amikor a település (Kondoros) temetőjében rendbe hozta a hét hősi halált halt honvédet takaró síremléket. (A munkáról és eredményéről képek a Magyar Nemzetőrség Békés megyei szerv.oldalán)Idős emberek elmondásai szerint a front egy nap alatt átrohant a nagyközség területén és környékén.Így az itt elesett valamint a Debrecen felé hátráló még küzdő katonákkal a helyiek nem tudtak megismerkedni de még szót se váltani. Ezért az itt elesett hét honvédról szinte semmi információ nem maradt az utókorra.A "vihar" elülte után csendben eltemették őket és senki nem kereste hozzátartozóikat.Sajnos sem a helyi lakosok sem a hivatalok nem tudnak információkat róluk,hogy melyik alakulatnál szolgálhattak vagy honnan jöttek egyáltalán.

És itt térnék rá mondandóm lényegére ami tulajdonképpen egy egyszerű kérés lenne.Mivel az önök műsora eltűnt katonák sírjának felkutatásával foglalkozik szeretném megkérni önöket,hogy az általunk rendbehozott és gondozott síremlék alatt nyugvó hét honvédról próbáljanak információkat gyűjteni,hozzátartozókat felkutatni.Sajnos csak két fejfán van név a többi ismeretlen.a két név:Benász Márton és bajtársa Martner Mátyás 37 éves Honvéd.1944 0któber 6.-án estek el a Kondoros környéki harcokban.Az ez év őszén tartandó átadási ünnepségre már többet tudnánk róluk az örvendetes lenne, illetve ha az ünnepségről néhány kép bekerülne a műsorukba akkor akár a nézők is szolgálhatnának néhány hasznos információval.Valahol lehet hogy keresik is őket hisz biztos nem idevalósiak voltak,így a siker kettős lehetne."

333 Kondoros
bmnemzetorseg@citromail.hu

Megjegyzésünk: a térségben a 3. hadsereg VIII.hadtestéhez tartozó 20., 23. és 8. tábori póthadosztályok, valamint az 1. páncélos hadosztály katonái harcoltak. A HM veszteséglistája 1944.október 6-iki dátummal 55 katona - zömmel a 20. ho. harcosai - eltűnését regisztrálja. A nevezettek nincsenek köztük.
A listán további 2 katona szerepel elesettként:
SZIJJÁRTÓ SÁNDOR tizedes (20.gy.ho. Szécsény, Gaál Erzsébet)
VARGA VIKTOR honvéd 23.gy.e. Győrtelek, Szilágy megye)
A Béke poraikra II. szerzői 4 katona eltemetéséről tudnak Kondoroson.

Rák Viktor amatőr helytörténész kutatásai alapján körvonalazódik, mi is történhetett 1944. október 6-án:
"Október 6-án délután jöttek be az orosz csapatok az Aradi kövesúton. A helyben lévő német és magyar csapatok Békécsaba irányából várták a támadást. 1944 szeptember 26-án Dobozról áttelepült német LVII. páncélos hadtest a katolikus plébánián rendezkedett be. Itt volt a parancsnokság. A katonákat házaknál helyezték el. A németek páncélököl állásokat építettek ki Békéscsaba írányába. A faluban volt egy magyar élelmezési hadtáp és a helyi lakosoknak adtak is kenyeret, lisztet és kukoricakeményítőt. Az idősek elmondása szerint Waffen-SS katonák is tartózkodtak a Községben.Többen is említették a "Halálfejet" ami a tányérsapkán volt rajta. Ezek szerint Totenkopf-fosok voltak a német katonák de azoknak is csak egy részük. Német páncélos is jelen volt és úgy mondták el a helyiek, hogy "SS"katonák voltak de ezek a katonák elmentek. Feltételezések szerint Gyomaendrőd felé. A faluban lelőttek egy magyar katonatisztet is aki pisztollyal lött a T-34-esre. Kondoros és Gyomaendrőd közt 19 tankot lőttek ki. Vegyesen volt német és orosz tank. A gyomai úton voltak német tankerhárító ütegek is. Ezek az ütegek az elmondások szerint 5-db T-34-est lőttek ki. A faluban az oroszok a házakba lőttek tankágyúval és gépfegyverrel.
Az oroszoknak volt egy parancsnokságuk is Kondoros központjában. A parancsnokot Roszik Mihálynak hívták. Ő szarvasi származású orosz katona volt. Elmondások szerint az apja kint maradt az I.világháborúban és megházasodott egy orosz nővel. Neki köszönheti a falu, hogy a orosz katonák nem fosztogattak és nem erőszakoltak meg nőket .Az volt a feladta a parancsnoknak, hogy a nem harcoló és csavargó orosz katonákat összeszedje.Több esetet is mondtak nekem,hogy ez a Roszik Mihály kijött a csavargó katonák miatt és megbűntette őket és szigorú volt velük. A faluban több helyen is voltak halott katonák. Ezeket a helyszínen eltemették és később Kecskemétre vitték őket. Akik itt vannak a faluban eltemetve szám szerint 7-en abból az egyik katonát tudomásom szerint a faluban lőtték le a Gyomaendrődi úton.
A falu körül volt több géppuskaállás de ezt a németek nem tudták kihasználni mert hirtelen érte őket a támadás. Azt megtudtam még, hogy Hunyánál (egy kis falu Kondorostól olyan 6km-re) a németek visszavágtak az oroszoknak és ott ki volt lőve 3db tank (1 német,2 orosz) meg egy üteg. A személyzetet az út mellet temették el számszerint 20 német katonát.Ezeket a szerencsétleneket is elvitték de ezekről még nem tudok semmit. Miután megtudták az oroszok, hogy kilőtték Hunya felé a tankjaikat, akkor bosszúból minden magát megadó magyar vagy német katonát agyonlőttek. Azt mondát az oroszok rájuk ,hogy ők is az üteg tagjai voltak és emiatt lőtték le őket.A Gyomára vezető úton volt még egy ellenállási pont a németeknek és ott is kilőttek néhány tankot de a személyzet elmenekült onnan.
A faluban kisebb károk is keletkeztek.20 bombát dobtak le az amerikaiak.Miután a front elment, sok felszerelés el volt dobálva.Több polgári személy meg is halt emiatt mert nem tudták,hogy mik azok,felvették és felrobbant a kezükbe a gránát vagy pl:a magyar tojásgránátot konzervnek nézték és fel akarták nyitni de felrobbant. A házaspár szörnyethalt.Tudom egy magyar katonának a nevét aki Kondoros és Endrőd között lőttek le:
Bódi István
Születési hely:Csongrád (?? H.J.)
Született 1918
Szülei:Lőrincz Erzsébet,Bódi István
Felesége:Szebellédi Veronika
Meghalt:1944 Október 6-án Kondoros Endrőd között a kövesút mellett."

(A HM veszteségnyilvántartásában Bódi István eltűntként szerepel, születési helyeként a Heves megyei Hort van feltüntetve. A 20. ho. hírzászlóaljának katonája volt.)

Sikerült adatot találni az Iqsysben az egyik "eltűntről: KISS.B KÁROLY (Kiskunhalas, 1903) hősi halált halt Hunya településen, miután az oroszok agyonlőtték. A temetés helyeként Hunya van feltüntetve.)
Az öregeket először Kondoroson temették el, majd két hét múlva mintegy félszázat átvittek Kecskemétre. (Hogy ebben mi volt a ráció, nem tudhatjuk.)
Az eltűntek egy részének fogságba esését támasztja alá, hogy az eltűntként nyilvántartottak közül az orosz adatbázisban megtaláltuk a sajógömöri születésű Riz Izidor nevét, aki október 7-én esett fogságba Kondoroson és a nyikolajevi
126. lágerben hunyt el 1944. december 12-én.


A nyikolajevi temető:

Időközben bekapcsolódott a kutatásba Nyárádi Tibor ongai amatőr hadtörténész barátunk, aki - Rák Viktorral közvetlenül is felvéve a kapcsolatot - értékes adatokkal
gazdagította a kondorosi történetet:
Augusztus 9-én délután kaptuk tőle ezt az üzenetet: 
"Most, kb. 5 perce beszéltem az ágfalvi német önkormányzat elnökével Bőhm András úrral. Az interneten a telefonos tudakozóban keresgéltem, hogy hol élhetnek Hartner nevűek. Sopron környékén találtam is, ezen kívül beírtam a keresőbe is a nevet és Ágfalván találtam Hartner Mátyást. Megnéztem a település honlapját és a háborús áldozatok között találtam egy Hartner Mátyást. Felhívtam a fenti urat, aki közölte, hogy ismer egy Hartnert, aki Németországban él és az apja Magyarországon hunyt el. Felhívta, és kiderült, hogy a Kondoroson eltemetett Hartner Mátyás az édesapja. Rendszeresen járnak a sírhoz.
Üdv. Nyárádi Tibor"

Augusztus 13-án Rák Viktor újabb információt küldött:
1944. Szeptember 26-án az 57.német páncélos hadtest Dobozról Kondorosra települt.Ebben az időben ez volt az egyetlen hadműveleti szintű parancsnokság Békés megyében.A hadtest igen ki egységekből állt,az alárendeltségbe tartozó 4.SS páncélgránátos hadosztály még nem volt a megyében.A parancsnokságot a katolikus plébánián rendezték be.Itt lakott a hadtest parancsnoka és a vezérkari főnök.1944.október 6-án gr.Nostitz ezredes vezérkari főnök olyan optimista jelentést adott a Dél-Hadseregcsoport vezérkari főnökségének,miszerint a szovjet csapatok 50 km-re vannak Kondorostól  Arad térségben. Amikor az oroszok bejöttek  Gr. Nostitz és tisztársai elmenekültek Szarvas irányába.

 
esküvő