[Flash mentes verzió]
« vissza

Aktuális

Húzó György Nagybácsán eltemetett honvéd rokonait keressük

2008-10-25 04:10:20
"1945 március végén haladt át a front falunk területén. A front a jelentős szovjet túlerő és a számottevő ellenállás hiányában kevés emberveszteséget jelentett. Egy magyar és két szovjet katona halt meg ebben az ütközetben. A harcokat követő napok egyikén kimentünk a temetőbe nagyapám sírjához, akit mintegy 2 héttel korábban temettünk el. Ő volt az utolsó halott a faluban a szovjet bevonulás előtt. A sír mellett egy új sírt találtunk.
 A síron egy hevenyészetten összetákolt keresztet láttam, valahonnan a közelből kivágott fából elkészítve. A fakérgét tekintve cseresznye vagy hasonló kérgű fából készült, közepén egy rész simára volt faragva, ceruzával volt ráírva a név: Húzó György. Nem falubeli volt, csak katona lehetett, aki a harcban esett el és valakik ott temették el. Én akkor 8 éves voltam, de nagyon világosan emlékszem mindezekre. Nagyapám sírjához az évek során többször kimentünk, de a szomszéd sír csak ment össze, a kereszt hamar eltűnt róla. Jelenleg teljesen sima és fűvel benőve.

Mivel kicsi a hely nagyapám sírja és a temető kerítése között, oda azóta sem temettek, arról sem tudok, hogy exhumálták volna, így a halotti maradványok minden bizonnyal ma is ott vannak. Biztosan őt is várták valahol. A háború után nem voltak igazán megbecsülve a magyar hősi halottak. Nem hiszem, hogy rajtam kívül valaki más is emlékezne erre. A szovjet katonák a Rákosi korszakban maradandó sírt kaptak, melyek ma is meg vannak a temetőben. Remélem, hogy emlékezetemmel hozzá tudok járulni az ismeretek bővítéséhez.
Fekete Gyula 9024 Győr, Répce u. 4."

Várjuk a hozzátartozók jelentkezését!
 
 
esküvő