« vissza

Ismeretlen katonák

Képek
Sír helye
Egyéb "Az egyik kedves barátomtól tudtam meg évekkel ezelőtt, hogy a Vértes hegység Pusztavám település melletti részén az erdőben van egy ismeretlen magyar II. VH katona sírja. Ekkor én megkerestem a sírt és barátom egyébb elfoglaltsága miatt azóta átvállaltam tőle a sír gondozását. Bár úgy gondolom, hogy a sírt rajtam kívűl más is látogatja, mert néha látok friss virágot a síron. Probáltam utánajárni, hogy milyen történet tartózik a sírhoz de sajnos érdemi információt nem sikerült megtudnom, csak annyit, hogy feltehetőleg egy magyar repülőgép pilóta lehetett az áldozat. Az információk nem tudom, hogy hitelessek-e de a sír ápolt körbekerített és egy öreg vadkörtefa alatt helyezkedik el. A sír fejfáján egy táblával amelyen ez ál: Ismeretlen magyar katona. Azt, hogy valóban fekszik valaki-e a sírban vagy hogy ismert lenne a története nem sikerült kiderítenem és azt sem, hogy ki állította a sírt. A feladatot nehezíti az is, hogy a területünkön nagy harcok voltak és ebből adodóan sok a legenda és történet a harcokról." Wittner Norbert
Felrakás dátuma 2009-10-01 10:10:20