Háborús Keresőszolgálat

A "doni hadsereg" déli - az olasz 8. hadsereg védővonalához kapcsolódó - arcvonalszakaszán nem zajlottak nagyobb ütközetek az 1942-es év folyamán. A szovjet csapatok kisebb folyón átkelési kísérletei, s a magyar fogolyszerző vállalkozások során elesett kassai 23. könnyű hadosztálybeli katonákat leginkább Szagunyban (70), Szirotovkán (39), Ivascsenkovon (18), s Goncsarovkában (23) temették el. A VII. hadtest tábori kórházai, s a 23. könnyű hadosztály egészségügyi oszlopai települtek az említett helységekbe.

 A zömében Esztergom és Budafok környékéről származó 32/I. zászlóaljbeli hősi halottak temetőjét Sirokij falucska délkeleti szélén álló házai közelében, a Likovo felé vezető út mellett alakították ki. Az 1942. augusztus 16-i szovjet támadás során elesett 11 honvéd (benne 3 tiszt: Ivánka Zsigmond hadnagy, Henézy Géza és Mikes Tibor zászlósok) sírja nyitotta meg a sort.

 Új Mohács illetve Magyar Apokalipszis, - a publicisztikában és a szépirodalomban így aposztrofálják a 2. hadsereg tragédiáját. A sajtóban, a rádióban és a televízió műsorokban általában a túlzott, 200-150 ezer főben meghatározott veszteségi adatok ismétlődnek, s a széles közvélemény máig is az egyik legnagyobb nemzeti tragédiaként tartja számon a Donnál történteket.

 A mai napig nem rendelkezünk pontos adatokkal a 2. hadsereg összveszteségéről. A hősi halottak, eltűntek, hadifogságba esettek, s a sebesültek konkrét számát ma is homály fedi. Részadatokat ismerünk, csak ezekből következtethetünk a tragédia méreteire. Tudjuk, mennyien kerültek ki 1942 tavaszán és pótlólag a keleti hadszíntérre, s 1943. január 12. és május 30. között hányan tértek haza sebesülten, betegen és épen. Tudjuk azt is, hogy a kezdeti harcok, s az 1942 nyári, kora őszi Don menti hídfőcsaták során 30 ezer fő volt a 2. hadsereg véres vesztesége, tehát az elesettek, sebesültek, eltűntek, s fogságba esettek száma. Az 1943. évi nagy veszteségekre leginkább a 2. hadsereg-parancsnokság helyébe lépő Magyar Megszálló Erő Parancsnokság 1943. május 21-i keltezésű veszteség kimutatásában szereplő két létszámadatból következtethetünk, nevezetesen 1943. január 1-én 204 334, április 6-án pedig már csak 108 318 fő volt a 2. hadsereg élelmezési állománya. Nincsenek adataink viszont a sebesülésükből felépült visszatérők, s a hadifogságba esettek pontos számáról, és a veszteségek pontos meghatározását rendkívüli módon megnehezíti az eltűntnek nyilvánítottak magas aránya is. Mindent egybevetve hozzávetőlegesen 127-128 ezer főre tehető a sebesültek, hősi halottak s a hadifogságba esettek száma. Közülük 50 ezren estek el, közel ugyanennyien sebesültek meg, s a hadifogságba esettek száma 27-28 fő lehetett. A hősi halottak és a sebesültek számaránya a hadsereg 1943. januári, februári visszavonulása során, s az azt követő újjászervezése alatt vált közel egyenlővé, mivel ebben az időszakban a megfagyottak magas száma, illetve a sebesültek gyors és biztonságos hazaszállításának lehetetlensége miatt a maradandó veszteség volt a nagyobb.

 A veszteségek név szerinti nyilvántartása a hadszíntérre elvonuló alakulatok tábori lelkészeinek, illetve hadisírnyilvántartó tisztjeinek feladata volt. Az elesett honvédek és munkaszolgálatosok okmányait a magyar királyi Honvédelmi Minisztérium 22., veszteségi és nyilvántartási osztályára terjesztették fel. Lezárt borítékban küldték el az azonosító jegy - köznyelven: "dögcédula" - kilyukasztott, zsinór nélküli részét, a záradékolt azonossági betétlapot, a sebesülési betegjegyet, a név szerinti veszteségkimutatást, a temető vázlatrajzát és a tábori anyakönyvi másolatot. Ha mindezek hiányoztak, akkor az un. "Halálesetjelentést" kellett felterjeszteni. (Csak az azonosító jegy replique cartier függő felét kellett a halotton hagyni.)

 Egyes lelkiismeretes tábori lelkészek mindezeken kívül még személyes levélben is értesítették az elhunytak hozzátartozóit. A hazai közvélemény, az érdeklődők sokáig csak a lelkiismeretes mozsgói főtiszteletű úrnak, a 2. hadsereg egykori protestáns tábori lelkészének, Péteri Ferencnek gondosan megőrzött név szerinti veszteség kimutatásait, s sírhelyrajzait ismerhette meg. A második világháborúban létesült magyar katonatemetők teljes dokumentációjára nemrég, 1998 tavaszán leltek rá a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattárában. Előkerültek a közel 900 hősi temetőről készült, korábban elveszettnek hitt kataszter-lapok, s az egyes sírok sírhelyvázlatai, melyek segítségével viszonylag pontosan meg lehet határozni a hősi halált halt, illetve meghalt honvédek és munkaszolgálatosok eltemetésének helyeit. A temetőkataszter-lap egyik oldalán az eltemetettek neveit, rendfokozatukat, alakulatukat, azonossági számukat, haláluk napját és az eltemetésük helyét tüntették fel, a másik oldalán pedig pontos térképvázlatot és helyrajzot készítettek a temetőkről, illetve a sírokról. A vázlaton általában meg kellett jelölni a legközelebbi lakott településeket, utakat és a jellegzetesebb tereptárgyakat, a helyrajzon pedig a sírokat tájolva, a szomszédos parcellák, sírok feltüntetésével rajzolták meg. Az újonnan megtalált páratlan értékű dokumentumok közé tartoznak azon un. veszteségi okmánygyűjtők – több mint 26 ezer boríték - is, melyekben az elesetteknél talált azonosító jegyek, fényképek, tábori levelezőlapok, noteszek találhatók, s bennük helyezték el a halálesetek körülményeire vonatkozó korabeli jegyzőkönyveket, s jelentéseket is. Hasznos forrást jelent rajtuk kívül a korábban is ismert, s a Központi Irattár folyamatos adatszolgáltatását régóta elősegítő közel félmillió veszteségi karton, melyek a harcoló állományból haláluk, eltűnésük, hadifogságba esésük és sebesülésük miatt kiesett valamennyi honvédről és munkaszolgálatosról készültek egykoron. A HM. 22. osztálya által összeállított, s tizennégy teljes és egy töredékes kötetben fennmaradt un. Veszteségi lajstromokkal ellentétben tartalmazzák a veszteség beálltának idejét, okát és helyét, valamint az eltemetésre, s a holttá nyilvánítás időpontjára vonatkozólag is szolgálnak adatokkal. Sok-sok Don menti, illetve Donhoz közeli orosz helységnevet írtak fel ezekre a kartonokra.

 De vajon hány honvédnek, s munkaszolgálatosnak jutott - ha rövid, pár hónapra is - sírkereszt, s temetés? Nem tévedünk sokat, ha azt állítjuk, aránylag kevésnek! Az 1943 januári harcokban, illetve a visszavonulás során elesettek és megfagyottak ugyanis - akiknek száma a hadsereg maradandó veszteségének négyötödét teszi ki - valamennyien tömegsírokban nyugszanak.

 A kegyetlen orosz télben, a mínusz 30-35 fokos hidegben, a méteres hóban, valamint az állandó harcok és a visszavonulás forgatagában nem lehetett temetni, nem jutott idő a temetésre. Németh János, egykori római katolikus tábori lelkész a következőképpen emlékezik: "A nagy télben és visszavonulás során a koporsós temetés lehetetlen volt, sőt a fagyott talaj oly kemény volt, hogy csak kevés földet, vagy havat tudtunk a halottra húzni. ... A visszavonulás során megfagyottak halotti céduláját tudtam csak leakasztani. Így is vagy kétezer gyűlt össze, ami nagy teher volt."

 A kőkeményre fagyott talaj csak tavasszal engedett fel, s a hó alól előbukkanó holttesteket csak ekkor fogadta be a termékeny orosz föld. A helyi lakosság 1943 tavaszán, a harcok elülte után hosszú heteken át csak temetett. Az utak mentén, tereken, szántóföldeken az általuk megásott tömegsírokban - például Lugi, Petrenkovo, Novij Olsan, Bugyennij, Szlonovka, Nabokino, Arnantovo községek területén - több ezer magyar, orosz és német katona nyugszik közösen, fél évszázada immáron megbékélten. Helyeiket csak ők ismerhetik. Ők a tanúi a számtalan feláldozott emberéletnek.

 A Don menti magyar katonasírok iránt csak egy évtizede nőtt meg az érdeklődés. A kelet-európai térségben nemrégiben végbement politikai változások eredményeképpen nyílt lehetőség arra, hogy zarándokcsoportok jussanak ki az 1942/43-as harcok színterére, s ott kopjafát állíthassanak fel. Tiszteletreméltó, nemes cselekedet volt az is, hogy állami kezdeményezésre Boldirevka község közelében egy emlékművet, emlékhelyet alakítottak ki, s 1999. október 31.-én a Don mellől hazahozott ismeretlen magyar katona maradványait a pákozdi Mészeg-hegyen álló Doni Emlékkápolnában helyezték örök nyugalomra. Az utóbbi eseménnyel jelképesen valamennyi Donnál elesett és meghalt replique montre de luxe magyar honvéd és munkaszolgálatos hazatért. Nyugodjanak békében, emléküket megőrizzük, tragédiájukra örökké emlékezni fogunk.