Háborús Keresőszolgálat

A kaposzerdahelyi illetőségű Papp István a 36. gyalogezred címzetes szakaszveztője sorsáról a családnak nem volt tudomása. A hadifogoly nyilvántartás adatai szerint 1945.03.20-án halt meg az Oroszország területén a Don folyóhoz közelfekvő Morsanszk lágerében. A hozzátartozókat Szenna település polgármestere segítségével értesítettük.

Részlet Román István visszaemlékezéséből a morsanszki táborban eltöltött időről:

"Ember embernek a farkasa
Így érkeznek meg Morsanszk város melletti fenyőerdőben lévő táborba. A tábor eredetileg a szovjet hadsereg pihenője volt, földbevájt bunkerekkel.

A 100 személyes bunkerek sötétek, egyik oldalukon van a járóhely, a másik oldalon fenyőgallyakkal megszórt fekvőhely. A bunker végén téglából eszkábált tűzhely.

Az étkezés nem rendszeres, néha két-három nap is elmúlik étkezés nélkül, ha a konyhának nincs fája. A mindennapi kásaleves megszerzése nem veszélytelen a bandák miatt, akik megtámadják a vödröket cipelőket, ezért botokkal, husángokkal felfegyverezve többen kísérik a bunkerek adagjait. A táborban nemcsak magyarok, hanem németek, olaszok és románok is vannak, nem tudni, hogy kik a támadók.

- Nem az állatfarkasok ellen fegyvereztük fel magunkat, hanem az emberfarkasok bandái ellen, akik meglesik az ételhordozókat, megtámadják és a zsákmányolt levesen osztoznak az erdő sűrűjében - mondja keserűen Román István.

 

Éhség, tetűk, tifusz
Hetek múlnak el így, víz helyett csak olvasztott hólevet ihatnak, állandó harcban állnak az éhség és a tetűk ellen. Hiába teszik ki alsóneműiket a csontig ható hidegbe, a tetűk megdermednek, lerázva, mint a mákos-tészta lepik el a fehér havat, egy-két napig csökken a támadásuk, de azután kezdődik elölről minden.

- Azután kiütött a tífuszjárvány - folytatja emlékezését Román István -, a csontig lesoványodott foglyok hulláit egy öreg orosz lovas szánkóján állandóan hordja a tábor melletti emberhegyre. Tűz marta a testem, napokig csak feküdtem, már a tetűk sem bántottak, menekültek rólam, mint süllyedő hajóról a patkányok.

Később a tábortól pár kilométerre lévő szükségkórházba szállítanak, itt már viszonylag emberi körülmények közé kerülünk. A szobákban a padlóra leszórt szalmára terített lepedőkön vészeljük át a 40-41 fokos lázzal járó tífuszt. Hogy aztán egy újabb betegséggel küszködünk, a vérhassal. Csonttá fogyva sikerül a csodával határos módon életben maradnom.

Forrás: www.nyugat.hu