Háborús Keresőszolgálat

 Ez év elején Pregun Gyula  nevű unokaöcsém rákeresett az interneten, hogy különleges nevéből van-e még az országban?

Döbbenettel látta, a 64 éve ismeretlen helyen nyugvó nagybácsinkról szóló híradást…

 id. Pregun Lukács sok máshoz hasonlóan 1929-ben a jó kereset reményében vándorolt ki Kanadába. Három gyermekét – Malvinka, Gyula, Lukács - és feleségét a ma is meglévő hejőkeresztúri házban hátra hagyva. Csak 1950-ben tért haza egy kinti szénbányai baleset következtében teljesen elszegényedve, betegen.

Időközben a nagyon nehéz sorsú csonka család 1936-ban elvesztette édesanyját is és a család fenntartása a legidősebb 16 éves gyermek Malvinkára és a rokonokra maradt. Ő gazdálkodott és közben varrni tanult. A mesterénél az emődi varrodában keresett pénzből igyekezett iskoláztatni két öccsét. Mindkét fiú nagyon ügyes sportoló volt, a mellett Gyulát inkább a fa megmunkálás érdekelte, Lukács pedig a festészet felé fordult. Nagy anyagi megfeszítések árán mind a ketten elvégezték a Gépipari Technikumot, de Gyula tovább szeretett volna tanulni és Marosvásárhelyre ment faipari mérnöknek. El is végezte az iskolát és 1945-ben és barátaival éppen ezt megünnepelni voltak Budapesten, amikor a vonaton összeszedték őket és Oroszországba hurcolták. Egy-két levél jött, aztán évek múlva egy „emődi fiú”-nak emlegetett valakinek sikerült hazatérnie a fogságból, és ő hozta a hírt, hogy Gyulával együtt egy fatelepen dolgozott és az egyik rabtársa fűrészgépéből kirepülő farönk úgy találta fejen Gyulát, hogy a nem túl erős orvosi felügyelet mellett néhány óra múlva meghalt. Hol, hová temették el a mai napig ismeretlen volt…

Időközben kétszer is megérintet bennünket erősen az emléke:

Középiskolába kerülve az orosz tanárom és osztályfőnököm az adataim között böngészve egyszer megkérdezte, nincs-e egy Pregun Gyula nevű a rokonságunkban. Volt, mondtam. Nagyon jó ember volt - mondta -, együtt voltunk fokságban, én haza kerültem, és az ott szerzett tudásomból ma oroszt tanítok… Nehezen tudott uralkodni magán, pedig akkor (1965) még nagyon kellett .

A másik egy sokkal frissebb:

Alig egy éve jött egy kérés egy idős emődi hölgytől: ő máig nem ment férjhez Gyula miatt, nem halhat úgy meg, hogy nincs egy képe róla. Küldtünk az ügyes kezű fiú által készített fényképtartóban őrzött egyetlen képről egy másolatot, amit ide is csatoltam.

Luki a kisebb fiú szerencsésebb volt, mert amerikai fogságba került és az ausztriai Wales-ből jó fizikai állapotban jött haza és két fiút nevelt fel Miskolcon, aki közül a kisebbiknek bátyja iránti tiszteletből  a Gyula nevet adta. És akarata ellenére milyen előre látó volt, hiszen az internet korában ez által sikerült halott bátyja nyomára bukkanni, közel 20 évvel az ő halála után!  Hiszen sajnos ő alig, hogy érte a nyugdíjas éveit, elhunyt.

Egyedül a két fiú Gyula és Lukács nővére él még kissé megrokkant egészséggel, aki a napokban lépett a 89. évébe, Édesanyám.

 Üdvözlettel,

Gulyás Imre"