[Flash mentes verzió]
« vissza

Aktuális

Magyar és német hősi halottak maradványai a Lánchíd utcában

2014-05-16 07:05:36
A HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály Katonai Hagyományőrző és Háborús Kegyeleti Osztályának vezetője elmondta: egyeztettek a Várkert Bazár felújítását végző vállalkozóval és megállapodtak abban, hogy az exhumálást hétfőn folytatják, hiszen elképzelhető, hogy találnak még maradványokat. Eddig tíz katona földi maradványaira bukkantak rá, akik valószínűleg magyar és német hősi halottak. Legalábbis erre utalnak azok a felszerelési tárgyak, amelyek előkerültek a feltárás során. „Minden valószínűség szerint ez egy egészségügyi temetés volt, a front elvonultával egy hatalmas bombatölcsérbe temették el a halottakat” – mondta Maruzs alezredes, aki szerint a katonák 1945. január közepe és február közepe között haltak hősi halált, de, hogy pontosan mikor, azt ma már lehetetlen megmondani.
Magyar és német egyenruházati maradványokat, felszerelési tárgyakat egyaránt találtak. Előkerült például egy magyar királyi őrmesteri paroli, amit csak magyar tiszthelyettes viselhetett. Ugyanakkor rábukkantak német gyártmányú bakancs- és gázálarctáska-maradványokra – emiatt valószínűsítik, hogy német katonákat is temethettek a tömegsírba –, viszont abban az időben, a kaotikus állapotok miatt már gyakran előfordult, hogy magyar katonák viselték a németek felszereléseit. Mindezek mellett előkerült egy magyar azonossági jegytok is, ami sajnos elég rossz állapotban van, de a hadisírgondozó szakemberek már megkezdték a tisztítását. Maruzs Roland reménykedik benne, hogy a teljes azonossági sorszámból legalább néhány számot ki tudnak venni, ami megkönnyítheti a hősi halott azonosítását.
Az alezredes elmondta azt is, hogy a földi maradványokat a budaörsi német−magyar katonai temetőben helyezik majd örök nyugalomra – temetésüket a német partnerszervezet szervezi. A sírkertben jelenleg 13 ezer német és 500 magyar katona nyugszik. Ha a jövő héten folytatódó exhumálás során találnak újabb maradványokat, azokat is a budaörsi temetőbe szállítják – tette hozzá az osztályvezető.
(Forrás: honvedelem.hu és hadisir.hu)
 
esküvő