Háborús Keresőszolgálat

"Számolni kell azzal. hogy az ellenség a Sztálingrád körüli támadó hadműveleteivel kapcsolatban más arcvonalrészeken is támadásokat fog megindítani" - a 2. hadsereg-parancsnokság ezen benyomásai 1942. november 26-i keltezésűek. Ettől az időponttól számoltak azzal, hogy a magyar arcvonal békés helyzete már csak időleges lehet, s e cérnavékony vonal hamarosan egy bizonytalan kimenetelű erőpróbára kényszerül.

A hadsereg kiszolgáltatott és a kezdeti harcokban leromlott állapota ellenére a hadsereg-parancsnokság - bízva valamifajta megerősítésben, segítségben - szinte a bekövetkezett összeomlás pillanatáig nem gondolt a teljes kudarcra. A szomszédos olasz 8. hadseregnél történt december 17-i áttörés után azonban egyre határozottabban sürgette felettes parancsnokságánál, hogy az általa kért fegyverzet és német csapaterősítés idejében, a várt szovjet támadás előtt érkezzen ki arcvonalára.

A magyar segélykérésekre is reagálva, a német hadvezetés 1943. január 2-án Cramer vezérőrnagy parancsnoksága alatt egy hadtestnyi köteléket alakított ki a 2. hadsereg védelmi vonala mögött. Feladatát abban határozták meg, hogy úgy csoportosuljon, hogy a hadi helyzet kifejlődése után az áttört erőkkel szemben támadni tudjon. A hadtest alakulatai 50-100 km-rel a Don mögött helyezkedtek el, ennélfogva az arcvonal áttörését követő azonnali beavatkozásuk szóba sem jöhetett. A 2. hadsereg-parancsnokságon ekkor még nem tudhatták, hogy a felettes német hadseregcsoport légvonalban körülbelül 700 km-es szakaszán ez az egyetlen - ki nem nevezett - tartalék erő. De azt sejthették, hogy ezen, a 2. hadsereg hadműveleti területére került hadtesttel a hadsereg legválságosabb helyzetében sem ", CAPTION, "J\xE1ny", BELOW, RIGHT, WIDTH, 300, FGCOLOR, "#CCCCFF", BGCOLOR, "#333399", TEXTCOLOR, "#000000", CAPCOLOR, "#FFFFFF", OFFSETX, 10, OFFSETY, 10); }" href="javascript:void(0)" class="mosinfopop">Jány vezérezredes, sem közvetlen elöljárója, von Weichs vezérezredes sem rendelkezett szabadon.

A számottevő páncélelhárító fegyverekkel és harckocsikkal nem rendelkező, s vontatóeszköz hiányában mozgásképtelen tüzérségű 2. hadsereg nem tudott sokáig ellenállni a támadás súlypontjain túlerőt képező szovjet csapatok offenzívájának.

A magyar arcvonal első áttörése 1943. január 12-én, az urivi dombháton következett be. A 7. könnyű hadosztály arcvonalán 6-10 km-es előrenyomulást eredményezett a támadóknak. A 2. hadsereg-parancsnokság, de legfőképpen német felettes parancsnoksága ekkor még nem tartotta kritikusnak és visszafordíthatatlannak a helyzetet.

Egyenlőtlen harc

Január 13-án - az ellentámadás kudarca és a szovjet főtámadás kibontakozása következtében - válságosra fordult a kezdeti harcok által érintett magyar csapatok sorsa. A 7. könnyű hadosztály csapatai többszöri bekerítettségükből kitörve vonultak vissza nyugati irányba. A fokozatosan mélyülő és kiszélesedő szovjet áttörés miatt a szomszédos 20. könnyű hadosztály déli szárnya teljesen nyitottá vált. A hadosztály 14. gyalogezrede ugyan még tartotta Sztorozsevojét, de 23. gyalogezredét a községtől délre teljesen körülzárták. A balassagyarmati 23/d. zászlóalj csak a tizenharmadik szovjet tömegtámadás után vágta ki magár a bekerítésből. Az átkarolás veszélye fenyegette a 7. könnyű hadosztály jobb szomszédját, a 13. könnyű hadosztályt is, mivel a főtámadást végrehajtó szovjet csapatok leginkább déli irányba kanyarodtak el. A magyar hadsereg parancsnokság ekkor már sürgette a Cramer hadtest bevetését. A sürgetés január 13-án délután részleges eredményre vezetett. A németek 168. gyaloghadosztályát a magyar hadsereg-parancsnokság rendelkezésére bocsátották, s a szovjet bekanyarodással szemben, Osztrogozsszkhoz kellett felvonulnia.

A 2. hadsereg arcvonala az Uriv térségében végrehajtott szovjet támadás és nagy kiterjedése folytán 1943. január 14-én végérvényesen kettészakadt. Az urivi térségtől északra védekező III. hadtestbeli alakulatokkal egyre inkább megszűnt a kapcsolattartás. Ekkor egy újabb, erős szovjet támadás érte az urivi Don-kanyartól délre fekvő arcvonalrészt.

A szovjet csapatok megindították offenzívájukat Scsucsje körzetében is, s ugyanez bekövetkezett a Don menti megmaradt olasz arcvonalon. A Scsucsjénál védekező 12. könnyű hadosztály védelme még január 14-én kora délután összeomlott, estére pedig már a jobb szomszéd 19. könnyű hadosztály szabadon maradt oldalát is veszélyeztették a harckocsikkal támogatott szovjet erők.

Az ellenség két sikeres áttörése és az azt követő átkaroló hadmozdulatai következtében az említett urivi és sesucsjei betörés közé eső doni arcvonalrész, a 10. és 13. könnyű hadosztály vonalának védelme kritikussá vált.

1943. január 14-én késő délután a hadsereg-parancsnokság ígéretet kapott, hogy a Cramer hadtest be nem vetett alakulataival támadni fog az egyre súlyosbodó helyzet javítása érdekében. A január 16-ára tervezett ellenlökés ugyan megindult, de csekély eredményt ért el.