Háborús Keresőszolgálat

Jányt cserbenhagyták

A IV. hadtest 13. és 10. könnyű hadosztályai Osztrogozsszkba vonultak vissza, hogy ott a német 168. gyaloghadosztállyal a hadsereg-parancsnokság intézkedése szerint védelmi állást foglaljanak el. A fentnevezett városban kitartó magyar és német csapatok január 16-tól négy napon át vívták egyenlőtlen harcukat a szovjet erők fojtogató körülzárásában.

Január 16-án a szovjet harackocsihadtestek jelentős sikereket értek el a 2. hadseregtől délre Rosszos városának szovjet kézre kerülése átkarolással fenyegette a Don menti állásaiban még kitartó olasz Alpini hadtestet és a tőle északra elhelyezkedő magyar VII. hadtest 23. és 19. könnyű hadosztályát.

Jány Gusztáv vezérezredes, hadseregparancsnok előbb kéréssel, majd ultimátummal fordult Sodenstern gyalogsági tábornokhoz, a B hadseregcsoport vezérkari főnökéhez, hogy próbálja meg kieszközölni Hitlernél az engedélyt a két, VII. hadtestbeli alakulat visszavonására: Január l6-án este is az volt a válasz, hogy "A 23. és 19. könnyű hadosztály állásait a Führer döntése szerint minden körülmények között az utolsó emberig tartani kell." Witzleben vezérőrnagy, a 2. hadsereg-parancsnoksághoz beosztott német összekötő törzs parancsnoka, s még páran az elérhető német tábornokok közül azt javasolták, hogy a felsőbb parancsot mindig a helyzetnek megfelelően kell kezelni. Ezek után Jány január 17-én hajnalban elrendelte a VII. hadtest visszavonását a Dontól.

Az első véráldozat

A végsőkig való kitartást két parancs, illetve utasítás is előírta Jány vezérezredes számára: Hitler parancsa az 1942/43. év téli védelmének végrehajtására, valamint a Honvéd Vezérkar főnökének utasítása, melyet 1942. december 27-én kaptak kézhez a 2. hadsereg-parancsnokságon. Ezek eleve megszabták tevékenységének határait. Sem Horthy kormányzótól, sem Szombathelyi Ferenc vezérezredestől, a Honvéd Vezérkar főnökétől nem kapott eligazítást, mely a bekövetkezett helyzetben egyfajta támpontot jelenthetett volna számára, nevezetesen mi számít a német hadműveleti alárendeltség végső határának, melyen túl, mint a magyar hadsereg parancsnokának önállóan kell döntenie. Nem kapott kellő biztosítékot arra nézve, hogy a hátország, ítéleteiben megbízva feltétlenül támogatja. Egyszerűen cserbenhagyták. Egy, a felettesei parancsainak feltétel nélkül engedelmeskedő katonától, mint amilyen Jány vezérezredes volt, nem várhatta el senki, hogy "politikus" is legyen.

A későn elrendelt visszavonulási parancsnak az lett a következménye, hogy a hátrairányított alakulatokat több ízben érte támadás. Az 1. páncélos hadosztály és a német 26. gyaloghadosztály sikeres elhárító harcai azonban lehetővé tették, hogy a részben rendezetlenül visszavonuló csapatok hátrajussanak nyugati irányba.

1943. január 24-én a 2. hadsereg maradványai kiváltak az arcvonalból, a január 15-én elszakított, és a német 2. hadsereg alárendeltségébe került III. hadtestre azonban még súlyos harcok vártak. Stomm Marcel vezérőrnagy hadtestének 17/III. zászlóalja január 27-én hajnalban hagyta ott doni állásait. A magyar hadsereg-parancsnokság január végén már nem számolt a hadtest megmenekülésével. Tíz-tizenegyezer fős csoportjának - a Sztarij Oszkol felé áttörő német seregtesteket követve - azonban sikerült kijutnia a szovjet csapatok gyűrűjéből.

A 2. hadseregnek az 1943. januári védelmi és utóvédharcokban betöltött szerepéről - még fennállása alatt - általában csak negatív értékelések születtek. Mind német részről, mind a magyar hadsereg-parancsnokság részéről a csapatok szervezetlen hátraözönlését és az ellenállás hiányát emelték ki. A 2. hadsereg parancsnoksága úgy értékelt, hogy már 1943. január 15-e után nem volt összképe az arcvonal két szovjet áttörése következtében több részre szigetelődött seregtestjeiről.

Úgy érzem, indokolatlanul érte bírálat a magyar csapatok helytállását. A 2. hadsereg vagy 200 ezer katonája doni állásaiban, a dermesztő, mínusz 30-35 fokos hidegben napokig vívta katonailag elképesztően egyenlőtlen küzdelmét. Mikor védőállásaikból kivetették - védtelenül, tüzérségétől megfosztva -, még két hétig, folytatta súlyos utóvédharcát.

Egyes helységek, támpontok nem várt tartása, s a Cramer-hadtest részeinek - leginkább a magyar l. páncéloshadosztálynak - harcai megakadályozták a szovjet csapatokat abban; hogy stratégiai elképzelésüket teljes mértékben megvalósítsák.

A 2. hadsereg egyéves keleti hadszíntéri tevékenységének tragédiába torkollása, hozzávetőleg százhúszezer honvédjének és munkaszolgálatosának elvesztése súlyos csapást jelentett a nemzetnek. A háborúba kényszerült országot, az első komolyabb véráldozat érte.

Szabó Péter hadtörténész