Háborús Keresőszolgálat

"Bukivnai katonasírok

Felkonf: Nyugat-Ukrajnában az alig száz házból álló Bukivna községben a közelmúltban újabb második világháborús magyar katonasírokat találtak. A hősi halottak számáról különböző adatok láttak napvilágot. A Honvédelmi Minisztérium adatai szerint 22 magyar katona nyugszik a kisközség templomkertjében. Más források, így például a Háborús Keresőszolgálat 31 elesett honvédről tud. Ami viszont tény, egyelőre 10 magyar katona földi maradványai kerültek elő. Egyéb tárgyak mellett két személyi azonosítót, ún. dögcédulát is találtak. A leleteket a tömegsír feltárói, az ivano-frankivszki egyetem régészeti tanszékének kutatói vizsgálják.

Narrátor: Bukivna térségében 1944 áprilisában dúltak komoly harcok. A magyar és a német csapatok számára a fő cél Sztaniszlav, a mai Ivano-Frankivszk megtartása volt. A környék domborzati viszonyai biztosították a Dnyiszter folyó gázlóinak ellenőrzését. A harcokban a stratégiai fontosságúvá vált kis falu csaknem teljesen megsemmisült. Bukivna legidősebb lakosa, a 84 éves Vaszil Oniszcsuk 20 éves volt, amikor a környéket elérte a front.

Szinkron: Vaszil Oniszcsuk szemtanú, Bukivna

„22 német gép bombázta a falut, amikor ide betörtek az orosz tankok. Az oroszok beékelődtek a németek és a magyarok védelmi rendszerébe. A folyó túlpartja, Petriliv a németek kezén volt. A környék a Dnyiszter, a dombok, az erdők miatt rendkívül alkalmas a hadviselésre. Az oroszok a völgy felől támadtak, a magyarok pedig itt voltak a dombtetőn. A templom környékén kézitusa alakult ki közöttük. Egyik fél sem engedett, senki sem gondolt a visszavonulásra. Akkor égett le a fatemplomunk. Az oroszok és a magyarok közül is sokan meghaltak.”

Narrátor: Sok hetven év feletti ember él még Bukivnában. Jól emlékeznek a második világháborús harci cselekményekre és a magyar honvédek tömegsírjára.

Szinkron: Vaszil Logaza szemtanú, Bukivna

„Ott állt a régi templomunk. A háborúban leégett. Az emberek úgy döntöttek, kápolnát építenek azon a helyen. Lehet, hogy megfeledkeztek a magyar katonák sírjáról. Ugyanis még egy tömegsír volt a közelben. Az út fölött volt egy gödör, oda is temettek. De azokat a katonákat a németek elszállították. Mit mondhatnék még? Mindez régen történt. Itt minden megsemmisült. A németek bombáztak. Csupán három ház maradt épen. A környéken minden elpusztult.”

Narrátor: Az új templom felépítése csak a kilencvenes évek elején kezdődött, ezért korábban senki sem gondolt a sírok feltárására. A véletlen is szerepet játszott abban, hogy a környéken elesett katonák földi maradványai előkerültek. Az ivano-frankivszki egyetem régészei a X. század környékén virágzó Kijevi Rusz tárgyi emlékei után kutatva az egyik feltárási pontot a templom közelében jelölték ki. Ekkor szóltak a helyiek a második világháborús sírról.

Szinkron: Vaszil Oniszcsuk szemtanú, Bukivna

„A magyar katonák temetését nem láttam. Akkoriban azt mondták, 12 honvéd került a közös sírba. Később 18 emberről beszéltek. Arra viszont jól emlékszem, hogy a sírra kereszteket állítottak és a tetejükre helyezték az elesettek rohamsisakjait. Magyarok voltak, ez biztos. A háború után klubvezető voltam. Két társammal együtt az volt a feladatunk, hogy felkutassuk az elesett orosz katonákat. Koporsókat készítettünk számukra és a járásban létrehozott szovjet hősi katonatemetőben helyeztük őket végső nyugalomra. Az én földemen két orosz golyószórós volt eltemetve.”

Narrátor: Az új templom építése a vége felé közeledik, ezért a helyiek sürgetik a honvédek újratemetését. Mint mondják, nem szeretnének emberi csontokon taposni a templomkertben.

Szinkron: Jevdokija Logaza, Bukivna

„Eddig még nem szállították el a maradványokat. Ott vannak a földben. Megbontották a sírt, de eddig semmi más nem történt. Valakinek el kellene vinnie azokat a katonákat. Lehet, hogy élnek még a rokonaik, akik emlékeznek, hogy elesett a hozzátartozójuk. Ha nincsenek hozzátartozóik, lehet, hogy itt kellene örök nyugalomra helyezni őket, a mi temetőnkben. De ehhez az kellene, hogy valaki döntsön ebben a kérdésben. Lehet, hogy csak annyit tudnak róluk, hogy valahol eltűntek a háborúban. Bizony előfordult, hogy az árokba temették a halott katonákat. Egy kevés földet húztak rájuk, és kész.”

Narrátor: A helyben történő újratemetés költségeit a kicsiny falu nem lenne képes kifizetni. Ezt nem is mindenki tartja jó megoldásnak.

Szinkron: Vaszil Oniscsuk, Bukivna

„Szerintem a magyar államnak kellene foglalkoznia az egykori állampolgárai végső nyughelyével. Hiszen nem egy-két emberről van szó. Ráadásul ez egy tömegsír. Elsősorban nekik kellene ezt a kérdést megoldani. El kellene innen szállítani a magyar katonák maradványait és a szülőföldjükön megadni nekik a végtisztességet.

Narrátor: Van, aki úgy véli, az elesett magyar honvédeket egykor katonai tiszteletadás mellett temették el, ezért bele sem kellett volna fogni a feltárásba.

Szinkron: Dmitro Ivaszki, Bukivna

„Én úgy vélem, nem kell bolygatni a sírt. Azok az emberi maradványok már évtizedek óta ott vannak. Több mint hatvan év telt el azóta. Semmi szükség nincs arra, hogy újratemessék őket. Amúgy sem lehet pontosan megállapítani a személyazonosságukat. Előfordulhat, hogy azonosítanak valakit, aztán a valóságban mégsem arról a katonáról van szó.”

Narrátor: A környéken még számos elfeledett katonasír lehet. Az itt élők jól emlékeznek a Dnyiszter folyó menti harcokra. A harcok komolyságára utalnak a sűrűn felbukkanó második világháborús szovjet hősi emlékművek is. Az általunk megkérdezett idős emberek azonban nem tudtak további magyar katonasírokról.

Szinkron: Roman Ribcsin amatőr helytörténész, Bukivna

„Ezek az emberek mindenekelőtt katonák voltak. Ennyi év elteltével a bajtársaik mellett kellene nyugodniuk. Ez a falu közösségének véleménye. Valószínűnek tartom, hogy a környéken még sok feltáratlan sír van. Ha sikerül a hatályos törvényeknek és az emberiesség követelményeinek megfelelően méltóképpen megadni a végtisztességet az elesett magyar katonáknak, akkor a szomszédos községekben is felébred az emlékezet, és ugyanúgy keresni fogják a kapcsolatot a magyar intézményekkel, ahogy mi is tettük.”

Narrátor: A Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársai már felkeresték Bukivnát és felvették a kapcsolatot az önkormányzattal. Elképzelésük szerint az itt elesett magyar katonák végső nyughelye Kárpátalján, a Munkács közelében fekvő Dercen községbe tervezett emlékhelyen lenne.