Háborús Keresőszolgálat

Antal Béla, több biharpüspöki fiatallal egyetemben, 1944. szeptember 1-én kapta meg a behívóját Nagyváradra, ahol katonazenekar kísérte a vitéz urakat a frontra vivő vonathoz. A bajtársakkal hónapokig le-föl vonatoztak Magyarországon. Szeged, Szabadszállás, Budapest környékén megpróbáltak leugrálni a halálba vivő szerelvényről, de a Gestapo visszafordította őket. Nagykanizsánál pedig bombatámadás érte a századot, ezt a vonat ülése alatt ügyesen megbújva élte túl a tanár úr. A szüret pedig már a Balaton környéki szőlőhegyeken találta a katonákat, ekkor még csak távoli kalandnak tűnt a front. Antal Béla első komoly büntetését, a kikötést, a bükkfalvai állomáson kapta, amikor tejért ment a faluba.

 Antal Béla, Biharpüspöki:

„Hogy mertem elhagyni, parancsmegtagadás? Kihallgatás. Volt más is, aki el volt fogva. Ketten jelentünk meg, a többi elpárolgott. Itt volt az első komoly büntetésem életemben. Mivel én jelentkeztem, nem gyáváskodtam, kikötést kaptam. Kedvezményes voltam, csak gúzsbakötést kaptam. Az ember így meg van görbölve. Egy óra múlva jött a szolgálatos tiszt, mivel rendes fiú vagyok, elengedtek.”

December 30-án indult a század a lengyel frontra, de még előtte Komáromban szállásolták el őket, ahol a gondviselés mentette meg a századot a pusztulástól. A várat, ahonnan a hazatérő frontharcosok kedvéért egy barakkba terelték őket, bombatámadás érte.

 Antal Béla:

„Alig mentünk ki, jött egy őrült bombázás. A várat is támadás érte. Reggel korán ébresztő, vittek minket romot takarítani. Akkor sóhajtottunk fel boldogan, hogy élünk. A hazatérő frontharcos honvédek egy része ott halt meg, mert rájuk szakadt a mennyezet.”

Varsótól néhány kilométerre, Siracnál a németek körül már visszavonulót dübörgött a front. 

Antal Béla szerint az oroszok mindig reggel támadtak. A csend volt a legrosszabb a tűzvonalba terelt magyar honvédek számára, mert nem lehetett tudni merről érkezik az első golyó. Egyik barátját például különös lövés érte.

Antal Béla:

„A géppuska állásból kiszemlél, hogy mi ez a nagy csend. Kinyitja a száját és a golyó bemegy és itt kijön. Egy fogát se lőtte ki. De egy lyuk lett. ”

Egy újabb igaz katonamese a Berlin közeli harcokból.

 Antal Béla:

Őrült ütközet egész éjszaka, erdőtűz, az erdőben hol a németek, hol mi, hol a szovjetek. Mikor ennek vége lett reggel, szedtük össze a halottakat szekérszámra. Az egyik hajtó egyszer csak leugrott, megzavarodott egy pillanat alatt. Roncsok kérem, katasztrófa. Megyek a századpartancsnokhoz, mondom, parancsmegtagadás, fejbelövés. Én nem tudom tovább csinálni ezt a munkát. Ez nem parancsmegtagadás ez képtelenség.(...) Itt a kulacsom, húzd meg jól, rum volt benne, adok neked két kockát, hideg vízzel felkavarod, takarót a fejedre és feküdj le. .”

Potsdamtól tíz kilométerre, a Kummersrodf-i kastélynál már alig 40-en voltak 1945 tavaszán, amikor szorult a hurok a németek körül és a magyar leventék megadhatták magukat a szovjeteknek. Egy szerb munkaszolgálatost küldtek át tárgyalni, reggelre pedig a béke jeléül kitűztek egy fehér vászonlepedőt. Innen került a leventék szovjet fogságba, Nyizsnyij Novgorodba, a 117/11-es számú lágerbe, ahová 2 ezer ember volt robotmunkára bezsúfolva. A magyar honvédszázadot Németországból érkező teherszállítmányok lerakodásánál vetették be a Gorkij és Derzsinszk közötti gyártelepen.

 Antal Béla:

“Egy reggel örültünk, hogy végre könnyű munkánk lesz, mert ilyen kis acél tartályok hatalmas garmada volt, jó 2o méter hosszú és olyan magasan, mint ez a ház. Aztán megtudtuk kérem, hogy oda kell hordjuk a vagon mellé, ahol ezeket kinyitották és ami benne volt, engedték a vagonba bele. Mi volt benne? Mustárgáz. Gázbombák voltak népirtásra szánva. Egy országot el lehetett volna vele pusztítani. ”

Antal Béla rabtörténeteinek is se szeri, se száma, hiszen évekig volt részese a nagy szovjet vendégszeretetnek. Itt is szerencsésnek számított, mert a magyar élbrigád tagjai időnként 25 szavas levélkékben megírhatták szeretteiknek, hogy mennyire hiányoznak.