Háborús Keresőszolgálat

1944. augusztus 23 után a visszavonuló magyar csapatokkal jövő falunkbeli katonák, akik Csík és Háromszéken voltak katonák, azok már látták, hogy a háború el van veszve, és ők itthon maradtak. Már októberben visszajött a régi román vezetés. Ezeket az embereket összegyűjtötték és a határról összegyűjtötték a papnak és a jegyző vejének a sok gabonát. Akkor arra kérték az embereket, írják alá egy papírt, hogy 2 hetet dolgoznak a vasúton, hogy meginduljon a vasúti forgalom. Amikor aláírták, másnap 22 embert összegyűjtöttek és fegyveres ember kísérte őket Régenbe. Ott már ott volt környékünkről az egész magyar ember. Régenből vitték tovább Vásárhelyre. Ott már nagyon sokan voltak. Ott már egész csapat őrség volt, és mint foglyokat vitték gyalog tovább a 250 km-re lévő Földvárig. Földváron már rendes láger volt kialakítva
Földbevájt helyiségben tartották őket. Ott már nagyon sokan meg is haltak. Három hét után egy bedrótozott ablakú szerelvénybe bevagonírozták, az orosz katonák átvették őket és irány a SZU. Moldávia tulsó szélén van egy város, Benderi oroszul, és Tihino románul. Tihinoba egy vár féle kaszárnya van. Oda vitték a 19 falubeli embert. Háromnak sikerült megszökni az úton. Az a kaszárnya teljesen szét volt lőve, se ablak, se ajtó nem volt az épületeken. Ez egy büntető láger volt. Erdély minden részéből oda vitték a magyarokat, de volt ott nagyon sok Nyíregyháza környékéről is. Voltak sokan németek is. Ahogy mondták, olyan 3500-an voltak. Úgy mondják, hogy úgy megteltek tetűvel, hogy már a bőrük alatt is tetű volt. Már 1945. januárban bevágott a tífusz. Nekem ott volt édesapám, aki a 19 közül a legöregebb volt, 46 éves, a többi mind 20 év körüli. Édesapám már január 20-án meghalt. A halottakat egy szánon vitték ki és voltak a háborúból tankakadályok és abba dobták bele és amikor elment a hó, akkor betakarták őket. Azok, akik túlélték, úgy magyarázzák, hogy a 3500 fogolyból áprilisban már csak 500-an éltek. Falunkból 10-en ott alusszák örök álmukat. Aztán eltelt egy pár évtized és én úgy gondoltam, amit ád az Isten és elmegyek arra a helyre ahol apám nyugszik. A tervezett időben nagy fegyveres harc lett abban a városban. Három hétig tartott. Ahogy vége lett, egy hétre reá elmentem oda. Vittem egy csomó virágot, gyertyát és hazai földet. Egy túlélővel beszéltem, aki naponta ott dolgozott a halottak szállításánál és az nekem mindent elmagyarázott, ami ott van. Amikor a vonatról leszálltam, megindultam egy irányba, nem sokat mentem és ott már látszott a magas várfal. Találkoztam egy orosz őrnaggyal, de ő nem tudott románul és meglátott egy embert, aki tudott románul. Amit én kérdeztem, arra azt felelte, ő erről nem tud, mivel ő az ország távoli részéről jött oda. Gondolkozott sokat bolsos de imitacion és azt mondta, ő nem tudta, hogy az egy haláltábor volt. Amikor megkezdődött ott a fegyveres összetűzés, akkor őtet kivezényelték az egységével lövészárkokat ásni. Amikor nekifogtak ásni, nem volt egy arasznyi föld, a többi tiszta emberi csont. Sehol egy kereszt, vagy sír sehol, csak mint egy szeméttelep úgy nézett ki az a hely. Aztán elmentem ott a városba és érdeklődtem idős emberektől, de senki sem tudta, mi történt abba a kaszárnyába. Csíkszeredába van egy falumbeli ember, aki átélte a fogságot. A neve Ivás István. Ő írt levelet a Magyar Hadisírgondozó Hivatalnak és kérte Erdős László urat, menjenek el oda, ahol magyarok ezrei pihenik álmukat, és legalább egy keresztet ők is megérdemelnek. A túlélők közül még három él és megegyezett abban, hogy ők már 85 túl vannak és nem tudnának oda elmenni, de én vállalom, hogy elmegyek, de 16 év telt el azóta és még semmi eredmény.   Én úgy gondolom, megírom önöknek, hogy hol is van az a hely, ahova elföldelték a sok ártatlan embert. A város Tihino a Dnyeszter partján van. Kaszárnya egy részér a Dnyeszter mossa. A Dnyeszteren megy át a vasút, amelyik Odessza felé megy. Ott van egy párhuzamos vasúti híd és egy országúti híd. Túl a hídon már Transzevjiszkió van.

A vár és a vasút közötti részen egészen a vízig ott van az területen elföldelve falunk 10 fiatal embere. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy bármi, amit leírtam és magyarázatra szorul, állok rendelkezésükre. Ha kell személyesen elmegyek és megmutatom.
Szilágyi József".